2022-10-22

Marsa Matruh elképesztő hajókirándulások

(7 szavazat)

Marsa Matruh utcáin sétálgatva eljutottunk a kikötőbe. Mivel szezon vége volt, eléggé sikerült meglepni az egyik hajóskapitányt Mr Nágit (fonetikusan). Megkérdeztük, mik a lehetőségek?
Miután beszélgettünk, lefoglaltunk két jegyet a délután 3 kor induló hajóútra. Már nagyon vártuk a hajókirándulást a Földközi tengeren. Tűző napsütésben indultunk el és fedeztük fel a partokat. A hajóban Nági kapitány és Ali, továbbá két helyi turista és mi voltunk. Elég privátra sikeredett a hajókázás, nem kellet alkalmazkodni senkihez. Mondtuk, hogy imádjuk, ha a hullámokon száguld a hajó, és eleget tettek a kívánságunknak. Bevittek egy hullámosabb részre, elhagyva az öblöt és a nyílt víznek irányítva a hajót. Mondtuk, hogy szeretjük a halat, van-e lehetőség horgászni? Természetesen van, de ma nem hozták ki a felszerelést. Ekkor hirtelen a semmiből fekete felhők érkeztek, a szél felerősödött és az eső is eleredt. Elmondhatjuk, hogy bőrig áztunk 10 perc alatt Egyiptomban a hajókiránduláson. A felhők amilyen gyorsan jöttek, úgy el is tűntek és a kikötő felé vettük az irányt. Kapitányunk végig uralta a hajót, pániknak semmi nyoma. Nem ez volt neki az első gyors vihara a tengeren, ebbe biztos vagyok. Kényelmesen kikötöttünk, ahol meghívtak minket másnapra egy újabb hajóútra.

Másnap megérkeztünk a kikötőbe. Egy fiatal helyi pár ült még ott és várták az indulást. Amikor Ali és Nági meglátott minket, nagyon örültek és a kezünkbe nyomták a horgász felszerelést, amit itt csak mechanika-nak neveznek. A botok nem voltak előkészítve, de mivel nagy pecás vagyok, nem esett nehezemre felkötni a horgokat és úgy beállítani a botot ahogy én szeretem. Nagyon örültek, hogy nem ijedtünk meg a felszerelés előkészítésnél. Miután minden elkészült, Ali hozott egy kis zsáknyi garnélát és irány a nyílt víz.

Szuper élmény volt a helyiekkel több órát horgászni, majd miután tele lett a vödör hallal, irány a part. A parton szóltak, hogy természetesen elfogyasztjuk amit kifogtunk. Leadták a halakat egy helyi sütőnél, egy gyors telefon egy közeli étterembe, ahonnan salátát, rizst és tahinát rendeltek és pár citromot. Minket meginvitáltak teára és kávéra amíg várakoztunk.

Körülbelül 20 perc után megérkezett a frissen sült hal, a köretekkel, amit jóízűen megettünk. Maradtunk még beszélgettünk velük sokat, elmeséltük a történetünket, hogyan keveredtünk El Quseirba. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük ezt a csodálatos napot, azaz napokat mert nem egyszer voltunk velük. Itt északon teljesen más az emberek hozzáállása. Úgy fogalmaznék, itt nem két lábon járó bankautomatának tekintettek, hanem annak aki vagyok, egy egyszerű, normális embernek és így is viselkedtek velem, ami nagyon jó érzés. Kötetlen beszélgetések és hosszú távú barátságok alakulnak így ki. Köszönjük.

Lépj velünk kapcsolatba

Bármilyen kérdésed lenne nyugodtan keress minket igyekszünk 24 órán belül megválaszolni