2022-05-26

Hátizsákkal Jordániáig

(1 szavazat)

Üdvözlünk Mindenkit, már régen jelentkeztünk.

Minden évben ki kell utazni az országból legalább egy napra, ez itt a helyi vízum szabályzás. Eddig úgy gondoltuk, erre nem sok lehetőség adódik és sokan úgy tudják, hogy csak repülővel lehet mindezt megoldani. Örömmel tudatjuk veletek, hogy ez nem igaz ! Mivel közeledett a kiutazásunk időpontja ezért elhatároztuk, hogy most más módon hagyjuk el az országot. Mivel a mai napig minden percben változnak a koronavírus szabályozások, minden országban más , minden repülőtéren más, minden repülőtársaságnál más, egyszerűen követhetetlen káosz az egész. Semmi kedvünk nem volt feleslegesen pénzt kiadni PCR tesztekre és a jéghideg terminálokban ücsörögve várni a járatokat, miközben a vizet is aranyáron adják a reptéren.
- Mi lenne ha átmennénk Jordániába hajóval ?
Remek ötlet !
Sajnos nem közlekedik a Hurghada - Sharm El-Sheikh között a komp, ezért a hosszabb utat választottuk. Elmentünk Hurghadára, ahol a vízum irodába elmondtuk mit szeretnénk csinálni. Mondták, hogy semmi akadálya, teljesen járható megoldás. Kaptunk egy pecsétet az útlevélbe, amivel 7 napon belül el kell hagyni az országot. (Ez egy megszokott eljárás része, ha hosszabb ideig tartózkodunk itt, most nem mennék bele a részletekbe.)
Következő állomásunk Szuez volt, majd onnan keresztbe szeltük a Sinai félszigetet a Saint Catherine kolostor fele, egészen Nuweibaa-ig. Innen indul a komp Aqaba-ba Jordániába.
A hajóúton delfinek kísértek minket, csodálatos volt. Érkezéskor kicsit sokáig tartott kiválogatni a poggyászokat, de mindegyik meglett végül.
Jordánia nagyon szép, eltöltöttünk itt pár napot és igyekeztünk helyi specialitásokat fogyasztani, amit előtte még soha nem ettünk. Figyelmetekbe ajánlom a Mansaf-ot, mint főételt és a Kunafa-t, mint desszertet. Nem fogtok csalódni, főleg ha megtaláljátok a megfelelő embert, aki elkészíti nektek. Jordániában találtok érdekes fakultatív kirándulásokat, kiemelném Petra-t, Wadi Rum-ot és természetesen a Holt tengert, ami a Földünk legmélyebben fekvő szárazföldi pontja. Továbbá a Vörös tenger 27km-es szakasza, ahol snorkelezhettek és búvárkodhattok is. Találtok még hajókirándulásokat, parasailing-et. Sok a szabad strand, ahol sétálhattok és pihenhettek. A hotelek és hostelek kimondottan jó élményt nyújtanak, a pihenni vágyók számára is.
Ismét kompra szálltunk vissza Egyiptomba és utána Dahab-ra mentünk. Itt már jártunk régebben. A város sokat változott mióta utoljára itt jártunk. Sajnos elvesztette a csendes kis üdülő jellegét. Ezért nem maradtunk sokáig, irány Sharm El-Sheikh felé, ismét Szuez, majd onnan vissza Hurghada és El Quseir.

2300 kilométert tettünk meg busszal és komppal, de sokkal kalandosabb volt mint a repülő. A Sinai félsziget gyönyörű. Hatalmas kopár sziklák, sokszínű hegyek, tövében zöld növényzet, fák, pálmák, bokrok. Megunhatatlan kombinációja az egész út során elkápráztatott minket.  Sok érdekes utazóval találkoztunk. Volt köztük brazil, chilei, ausztrál és sri lankai is.

Lépj velünk kapcsolatba

Bármilyen kérdésed lenne nyugodtan keress minket igyekszünk 24 órán belül megválaszolni