2021-06-10

Shalateen kirándulás, tevevásár

(1 szavazat)

Reggel korán keltünk, de mint kiderült, nem elég korán. Egy pár kilométert kellett sétálni a főútig, hogy tudjunk fogni egy buszt. Elképesztően meleg volt, pedig nem ez az első napunk Egyiptomban. Igaz ennyire délen még nem voltunk. A kellemes séta után, fogtunk egy járművet, ami elvitt minket a nagy tevepiacra. Egy igazi élmény. Rengeteg teve minden fele. Volt egy elkülönített rész, ahova beterelték az éppen áruba bocsátott jószágokat, közben többen figyelték, nézegették és válogattak köztük. Kerestünk egy árnyékos helyet és közösen ücsörögtünk az árusokkal.
Utána felkerestük a helyi piacot, ahol természetesen mindenfélét lehetett kapni. Vettünk is egy nagy adag cukornád levet. A helyiek nagy kedvence és mi is szeretjük.
Majd ismét egy árnyékos helyen pihentünk, amikor az egyik házból kijött egy fiatalember és megkérdezte, hogy kérünk-e vizet ?
Kértünk, hozott is egy nagy üveggel. Mint kiderült pont egy helyi kávézó elé ültünk le. A helyiek itt úgy nevezett "Dzsábáná" kávét isznak. A friss kávészemeket maguk pörkölik, és törik össze.
Gyömbérrel keverve teszik be a sajátos kávéfőzőbe, és öntenek rá vizet. Parázson forralják fel és hozzák ki, két gyűszűnyi pohárkával együtt.
Ezután egy kis kanóc darabot kell bedugni a kávéfőzőbe, ami szűrőként funkcionál, és már lehet is kitölteni a csészékbe.
Nagyon hangulatos. Csak óvatosan, mert elég erős kávé.
Később egy hatalmas kamion állta el az utat. Nem tudom emlékeztek-e a Piedone Afrikában című filmre, egy igazi öreg járgány, egyedi festéssel. Egy szudáni férfi szállt ki és jól elbeszélgettünk. Aztán elment hátra vízipipázni és kávézni Ő is.
Az emberek nagyon kedvesek voltak és segítőkészek. Délután visszaindultunk a szállásunkra, hogy megmártózzunk a Vörös Tengerben. Természetesen stoppoltunk, mivel itt nincs taxi. Egy pickup vett fel minket. Esztert előre ültették, Jómagam - az eddig anyós ülésen utazóval - beültünk hátra. Nem mentünk gyorsan, de a nagy hőségben olyan volt, mintha egy hatalmas hajszárító nyomta volna a meleget folyamatosan.
Gyorsan átöltöztünk, elővettük a strandos felszerelést és irány a part. Megint szerencsénk volt, két fiatal srác jött kb 14 évesek lehettek, mondtuk, hogy a partra megyünk. Értették mit szeretnénk ezért levittek minket.
Amint megérkeztünk, először nem hittem a szememnek, egy pickup volt a tengerben, és 10 ember próbálta kirángatni a vízből.
Apálykor parkolhattak le, bementek fürdőzni és mire kijöttek, már a kocsi félig a víz alatt volt. Közel 20 perc küzdés után a kisteherautó kiszabadult, és végre kijött a vízből.
Láttam már sok mindent a víz alatt, de főleg roncsokat, hajókat és egyszer egy harckocsit is, de kisteherautót még nem.
A víz zavaros volt, lassan mélyült. Picit még ejtőztünk a parton élveztük a napsütést, majd másnap elindultunk haza.
Az ellenőrző ponton, visszaadták az iratainkat és jó utat kívántak.

Lépj velünk kapcsolatba

Bármilyen kérdésed lenne nyugodtan keress minket igyekszünk 24 órán belül megválaszolni