2020-02-18

Dugongok El Quseir-ban

(1 szavazat)

Télen sokat sétálunk a parton, körülbelül 3 hete Eszter észrevett valamit a vízben, kerestem, persze nem láttam semmit. Azt mondta mintha valaki lenne a vízben, de most Ő sem látja. Leültünk a partra és vártunk, közbe kémleltük a vizet. Körülbelül 10 perc után Én már a telefont kémleltem ... , "Ott, OTT " - kiáltotta, rutinosan nem vette le a szemét a prédáról, egyik könyökével bökdösve engem, másik ujjával mutatva a vízre.
És igen, egy dugong háta emelkedett ki a vízből, majd tűnt el gyorsan. Ezután már tudtuk pontosan merre felé kell nézni és közösen vártunk. 3 dugongot láttunk, az egyik valószínűleg gyerek lehetett a méretéből ítélve.
Következő alkalommal újból észleltük a családot és nagy Örömmel meséltük a helyieknek, hogy most már nem csak teknősök, de a dugongok is megjelentek a partszakaszon.
Mai napi séta alkalmával összefutottunk a kedvenc halas barátainkkal, akik egy kávé mellett elmesélték, hogy tegnap ők is látták a dugongokat az öbölben.
Amint jobb idő lesz és kisebb szél, snorkellel is körbenézünk a zátony mellett.

Lépj velünk kapcsolatba

Bármilyen kérdésed lenne nyugodtan keress minket igyekszünk 24 órán belül megválaszolni