2018-08-05

Hajókirándulás egyedi szervezés

(1 szavazat)

Kb egy hónappal ezelőtt mesélte Sophie, hogy egy csodás korallzátonynál snorkelezett miközben a többiek horgásztak, nagyon sok mindent látott és nagyon élvezte a kirándulást. A nap végén kapott a napi zsákmányból is. Pár hete megkérdezte, lenne-e kedvünk kipróbálni ezt a lehetőséget, a válasz természetesen IGEN volt. Elérkezett végre a nagy nap amit pár hete tervezgettünk, vártuk a megfelelő időt az indulásra.

Reggel 6:30 kor indultunk, El Quseirtől nem messze található egy apró kis kikötő, főleg halászhajók használják. Mivel tényleg csak kis hajók vannak itt ezért be kellett gázolni a térdig érő vízben a hajóhoz, amin összesen 6-an voltunk az út során, ebből 2 ember volt a személyzet 4-en voltunk vendégek. Kb fél óra alatt elérkeztünk az érintetlen korall zátonyhoz. A zátony érdekessége, hogy kb 5-10m-es a mélység körülötte és nem látogatja szinte senki. Az élővilága érintetlen és nagyon gazdag. Meg is kezdtük a kb 1 órás snorkelezést a vízben, nagyon enyhe áramlat szinte semmi hullámzás, eléggé védett a zátony. Rengeteg lágyabb korall található itt, és tömérdek apró hal nevelkedik a zátonynál.

A zátony rendszeres látogatója pár apróbb cápa (1-1.5m), akik itt szoktak körözgetni, ezekkel nem sikerült találkozni, de inkább csak mi nem láttuk őket. A hajóhoz érve észrevettem egy gyönyörű kagylót amit úgy gondoltam felhozok, érdemes volt :D 35 cm-es sérülés mentes és egyben van.

A snorkelezés után nekiláttunk a pecának, mindenki kész volt és már indult is a nagy horgász verseny. El kell mondjam semmi köze a jól megszokott finom szerelékes horgászathoz amit még Magyarországon csináltam, de ebből is tanulva (mivel a felszerelést magam szereltem össze az úton saját elképzeléseimhez igazítva a dolgokat) a legközelebbi horgászatkor már okosabb leszek tudom mire kell figyelni és hogy állítsam össze a felszerelést.

Ezután több helyre elmentünk horgásztunk 20-30 percet majd ismét helyet váltottunk és a visszatértünk a szép zátonyhoz, ahol mentünk még egy kört, de most a másik irányba. A látvány a szokásos volt, úgy értem a szokásos gyönyörű, kristály tiszta víz érintetlen élővilág. Ezen a felén picit mélyebb volt a víz kb 20 méter, de itt se találkoztunk az óceáni fehér foltúakkal. Visszatérve a hajóhoz elindultunk a part fele egy közeli zátonyhoz, ahol tengeri fű van, mivel az a teknősök és tengeri tehenek főbb tápláléka. Út közben meg meg álltunk az újabb fogások reményében. Szerencsére nem maradtunk hal nélkül még nekem is sikerült fognom egy halat. Igaz a többiek fogtak vagy tízet amíg én egyet, de hát ezt is mint mindent gyakorolni kell. Horgászásnál leállították a motort és oldalra fordították a hajót, ezért a hullámok elég keményen dobáltak minket. Mindenki egy oldalról horgászott beengedtük a vízbe a szereléket amit az áramlat elvitt a hajótól messzebbre, majd a damil rándulásából lehetett következtetni arra, hogy valami piszkálja a csalit. Hatalmas élmény volt a helyi halászokkal vállvetve küzdeni a hullámokkal és a halakkal.

Megérkeztünk a sekély füves részhez, amíg mi a teknősöket kerestük a legénység elkészítette a finom friss hal ételt. Teknőst és tengeri tehenet nem találtunk, csak pár ráját, de az egyik hatalmas volt készítettünk pár képet majd visszamentünk a hajóra mert már mindenki éhes volt.

A kikötő felé vettük az irányt, jóllakottan néhány szőlőszemet majszolgatva újra felelevenítve a mai nap élményeit, csodálatos nap volt. Természetesen a legnagyobb apályban érkeztünk meg a kikötőhöz és centiméterekre navigált a kapitány a korallok között lavírozva, nekünk is segíteni kellett hol jobbra hol balra helyezkedtünk, hol kiegyensúlyozva középre, ezzel vízszintesen tartva a hajót.

Kikötöttünk, elköszöntünk a legénységtől természetesen kaptunk egy csomó halat, majd elindultunk haza. Az autóúton hazafele gyanúsan nagy volt a csönd, mindenkit kiszívott a nap és az egész napos fürdőzés és horgászat.

Összességében egy fantasztikus élményekben gazdag kirándulás volt, nem csak az érintetlen élővilágba nyerhettünk betekintést, hanem a helyi kis halászok mindennapos életébe is.

Köszönjük

Lépj velünk kapcsolatba

Bármilyen kérdésed lenne nyugodtan keress minket igyekszünk 24 órán belül megválaszolni